szerda, 23 augusztus 2017
  • Gyere vívni
  • a Törekvésbe
  • Vár a
  • Törekvés SE Vívószakosztály
  • Gyere hozzánk vívni!

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk edzéseinken 8-tól 40 éves korig

A+ R A-

Horváth Mária

Vívópalánták tyúkanyója

Talán nincs olyan ember a vívótársadalmon belül, akinek Mara néni neve ne csengene ismerősen. Ő nemcsak precízségéről, határozottságáról, lelkiismeretességéről nevezetes, hanem szigoráról is, amitől talán a vívni tanulók kezdetben tartanak, ám később legtöbbjük rájön, sikerüket többek között ennek köszönhetik.
- Mi ösztönözte Mara nénit arra, hogy vívni kezdjen?
- Az anyukám választotta nekem ezt a sportágat, mert azt mondta, úri sportot kell űzni. Hagytam magamat befolyásolni. Ördögi rossz gyerek voltam, mindenkit megvertem az osztályban, még a fiúkat is. A szombathelyi Rákóczi Általános Iskolába jártam, ahol volt egy Tóth Márta nevű vívólány, aki Pesten nyert egy versenyt, és írtak róla egy cikket a Vas Népébe. Ez ösztönzött arra, hogy meglátogassam a helyi Haladás vívóklubot. A teremben éppen edzés volt. Szembe jött velem a későbbi edzőm, Gasztonyi János. Megállt előttem, feltolta a sisakját, ami megállt a fején. Ez teljesen elkápráztatott engem, eldőlt, hogy vívni fogok.
- Mi az, amire szívesen emlékszik vissza a gyerekkorából és a vívással kapcsolatos?
- Minden hónap első edzése játéknap volt, amit alig vártunk. Nem voltam ügyetlen, így hamar ráéreztem ennek a sportnak a lényegére, de az mindig bántott, hogy nem focizhattam a fiúkkal. Sőt, vívni is inkább velük szerettem.
- Mi volt az első sikerélménye?
- Régen nem lehetett indulni pesti versenyeken vidéki vívóként, csak egy évben egyszer jöttünk a fővárosba, a Karácsony Kupára, amiből lett később a Sportiskolás Bajnokság. Ezen mindig volt egy szépségverseny, amin a vívásunk technikai részét pontozták. A vívóállásunkat, lábmunkánkat, távolságtartásunkat. Aki ezen továbbjutott, csak az vívhatott tusra. Volt alkalom, mikor nyertem, erről meg is jelent cikk az akkori Pajtás újságban.
- Volt példaképe?
- 1960-ban kezdtem tőrözni, pont ötven éve, kilenc éves voltam. Akkoriban nem lehetett 14 éves kor alatt versenyen indulni. 1964-ben volt a tokiói olimpia, abban az évben már területi versenyeken indultam, ezeken ügyesnek bizonyultam, úgyhogy világossá vált, hogy jó sportágat választottam. Anyukám egyik nap azzal fogadott, hogy Rejtő Ildikó megnyerte az olimpiát, nekem pedig követnem kell az ő útját. Így vált a példaképemmé. Életem egyik legnagyobb vágya teljesült azzal, hogy egy csapatban vívhattam vele az Újpesti Dózsában egy felnőtt magyar bajnokságon. A '64-es olimpia után írtam neki egy gratuláló levelet, amire ő válaszolt. Képeslapot küldött a saját aláírásával, olimpiai pecséttel. Nagy örömöt szerzett ezzel nekem, a mai napig megvan ez a lap, még az iskolában is kitették bekeretezve a falra. Ildikóval egyébként a mai napig jóban vagyunk.
- Milyen versenyző volt Mara néni?
- Szombathelyen szinte minden versenyt megnyertem. De nem voltam jó versenyző. Más sportoló a sikereken felbuzdul, vannak, akik még nagyképűvé is válnak, rám ugyanakkor mégsem volt jó hatással a sok győzelem. Nagy teher nehezült rám, mivel sokan elvárták tőlem, hogy első legyek minden alkalommal. Borzasztó nagy volt a felelősségérzetem, ez pedig visszavett a teljesítményemből, mert nyomasztott.
- Hol végezte a tanulmányait?
- Tíz éves koromban elhatároztam, hogy testnevelő tanár szeretnék lenni. Nagyon határozottan tudtam menni egy irányba. Egy Karácsony Kupa után döntöttem el, hogy feljövök Rejtő Ildikó edzőjéhez a Dózsába, de szüleim az érettségiig ezt nem engedték. Érettségi után a Testnevelési Főiskolán tanultam tovább, ott is végeztem.
- Mikor döntött úgy, hogy edző lesz?
- Soha nem gondoltam arra, hogy edzősködni fogok. 1976-ban mentem át az OSC-be vívni, a főiskolás éveim alatt pedig, végig kerettag voltam. A Dózsában megkérdezték tőlem, hogy nem szeretnék-e egy gyerekcsoportot indítani. Szívesen elvállaltam a feladatot, ám mindig feltettem magamban a kérdést: mi van, ha nem fogadnak szót a kicsik? Egészen addig féltem a feladattól, amíg az első edzésen oda nem álltam a gyerekek elé. Akkor már tudtam, hogy jó szakmát választottam.
- Változtak azóta a gyerekek? Van különbség az akkori és a mostani sportoló fiatalok között?
- Életem egyik legnagyobb élménye volt, mikor a szöuli világbajnokságon nyert a magyar csapat, majd az eseményt követően nyolcvan gyerek jelentkezett a termünkben, hogy vívni szeretne. Akkoriban ilyen hatással volt egy-egy magyar sportsiker a fiatalokra. Alig fértünk el a pástokon. Ebből a csoportból került ki Jezerniczky Réka, aki később sikeres vívó lett. Rajta kívül nyolc tanítványom jutott ki korosztályos világbajnokságra pályafutása során, Czabai Máté, Kun Péter, Kovács Levente, Huber Olivér, Tóth Balázs, Mazza Lorenzo, Ács Alexandra és Varga Gabriella.
- Mire a legbüszkébb edzői pályafutása során?
Az edzői pályafutásom csúcsversenyzője SZEKERES PÁL, aki az életem első kezdőcsoportjának kis vívópalántája volt. Pali tőlem BELICZAY SÁNDÁRhoz került, aki őt a csúcsra (VB, Olimpia, Paralimpia) vezette. Ezért jöttem át 28 év után az OSC-ből a Törekvésbe, hogy újra együtt dolgozzak egy olyan edzővel, aki az én munkámat a jó kezdés után a csúcsra vezeti.

Szencz Dóra